Vashiány

Páciensünk, Anita januárban járt nálunk először vérvételen. Leletéből kiderült, hogy vashiányos vérszegénysége van. Ezek után tudatosan átalakította táplálkozási szokásait, valamint háziorvosa javaslatára vaspótlásba is kezdett. Anita azóta is rendszeresen jár a Laborpontba kontrollra, a vaspótlásnak és a magas rost- és vastartalmú étkezésnek köszönhetően vas szintje azóta már a normál tartományban van.

A vas a szervezet számára nélkülözhetetlen elem, ugyanis biztosítja az oxigén eljutását a sejtekhez.

Mivel a vas a vérképzéshez is elengedhetetlen, így hiányában a szervezet nem képes megfelelő mennyiségű vörösvértest előállítására, tehát vashiányos vérszegénység is lehet a következménye.

Vashiány legtöbb esetben akkor lép fel, ha a táplálék a szükségesnél kevesebb vasat tartalmaz, ez leggyakrabban az egyoldalú táplálkozással alakul ki. Vashoz legegyszerűbben állati eredetű táplálék, hús, máj fogyasztásával jutunk, azonban egyre gyakoribb a húsmentes étkezés, így ez esetben javasolt rendszeresen ellenőriztetnünk vasszintünket, amihez az alábbi laborvizsgálatokat javasoljuk:

  • Teljes vérkép (700 Ft)
  • Vas (180 Ft)
  • Transzferrin (770 Ft)
  • Ferritin (2750 Ft)
  • Folsav (B9-vitamin) (3590 Ft)
  • B12-vimtain (3520 Ft)

Ezekre a vizsgálatokra 5 % kedvezményt biztosítunk minden Páciensünknek, így most 14 260 Ft-os áron tudják igénybevenni ajánlatunkat. (A csomag a 3500 Ft-os mintavételi díjat már tartalmazza.)

időpontfoglalás

Ha nem eszünk húst, növényi alternatívák is léteznek a vas pótlására, azonban ezek kevésbé tudnak felszívódni, így érdemes kiegészíteni vaskészítménnyekkel is étrendünket.

A lencse nagyszerű rostforrás, van benne kálium, fehérje, és mindemellett magas a vastartalma is.

Hoztunk egy nagyon egyszerű növényi receptötletet, amely magas vastartalommal rendelkezik. Érdemes kipróbálni!

Hozzávalók:

  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 közepes nagyságú sárgarépa
  • 1 szál szárzeller (elhagyható)
  • 400 ml paradicsomszósz
  • 250 g főtt lencse (gyorsaság és egyszerűség kedvéért természetesen konzerv is használható)
  • 1-2 evőkanál olívaolaj
  • Só, bors, bazsalikom, oregánó
  • tészta

Elkészítés:

  1. A hagymát vágjuk apró kockákra, a sárgarépát hámozzuk meg, majd nagy lyukú reszelőn reszeljük le, ha használunk zellert, azt is vágjuk apróra!
  2. Egy serpenyőben melegítsük fel az olajat, tegyük bele a hagymát, répát, zellert, nyomjuk rá a két gerezd fokhagymát, fűszerezzük és kevergetve pirítsuk 5 percig, míg a zöldségek kicsit megpuhulnak!
  3. Tegyük hozzá a lencsét, majd a paradicsomszószt, forgassuk és melegítsük össze!
  4. Tésztával, és reszelt sajttal a tetején tálaljuk!

Jó étvágyat kívánunk!